05. Unalmas hétfő, vagy mégsem?

Sziasztok, Kedves Olvasók!

Face csoportba látom, hogy kezdtek sokasodni, amit nagyon köszönök és örömmel veszek tudomásul!

Leesett az állam, mikor megpillantottam, hogy 13(!!!!!!!!!!!) felíratkzóm van és +1500 megtekintés!

Kétség sem fér hozzá: TI VAGYTOK A LEGJOBBAK!

Mindenki legnagyobb bánatára itt a suli, szóval egy vagy két hetente hozok új részt, mert kolis vagyok és kicsit nehezebbek a dolgok!

A Face csoport linkjét a második sorban találjátok, lépjetek be, bulizzunk és nagy örömmel beszélgetek mindenkivel a blogról!

A komikról sem feledkeztem meg, és köszönöm nektek lányok!

Kitartást mindenkinek a sulihoz!
Ez egy kicsit rövidebb rész lesz, de a következő az kétszer - ha nem többször - ennyi lesz!

Ha én túlélem, akkor hétvégén jön az új rész!

Xoxo, Kath

Reggel egykedvűen ébredtem, és alig vártam, hogy végre tanulhassak, és ne csak lézengjek a házban. Szerencsémre Ryan nyolc óra tájban lelépett, és még ez meg nem történt a szobámban készülődtem, de amint az autója eltűnt a láthatárról elindultam fogatmosni. 

Reggeliként joghurtot ettem, aminél vigyáznom kellett, mert túl folyós volt. Átöltözni nem volt kedvem, így próbáltam kultúráltan enni...

Időben megérkezett Ms. Lee, aki miután helyet foglaltunk az egyik dolgozó szobában bele is kezdett a mondandójába:
- Felszeretném mérni, hogy pontosan milyen szinteken vagy egyes tantárgyakból, és az alapján majd eldöntöd, hogy miből milyen érettségit szeretnél csinálni – motyogott, mire magamban közöltem, hogy már tudom miből fogok érettségizni, és azt is, hogy milyen fokon – Délig leszek minden nap, ameddig tartunk 4 órát, amiknek beosztását ezen a lapon olvashatod – odanyújtott egy A/5-ös lapot. Átfuttattam rajta a szemem, de az adatok nem jutottak el az agyamig – Ma szeretnék a felmérésekkel kezdeni, hogy annak alapján előtudjam készíteni a tantervünket.

Minden mondatára bólogattam, de csak reméltem, hogy hamar rátér a fontosabb dolgokra.

Nagyon szimpatikus volt, és már a megnyilvánulásain is hallatszott, hogy mennyire okos egy nő. Haját lófarokba kötötte, a frufruját tökéletesen oldalra fésülte, így a szőkésbarna hajzuhataga az arca bal oldalát keretezte. Nem lehetett több harminc évesnél, ezért meg sem lepődtem, hogy nem nagymamakosztümben állított be; hanem egy farmerben, színes felsőben és arra rávett blézerben. Szépnek is lehetett mondani, de egyik ujján sem volt gyűrű. Persze, ez nem zárja ki, hogy legyen valaki az életében…

Kilenc óra tájékán elém csúsztatott egy magyar tesztsort, amin gyerekesen könnyű feladatok voltak. Fél óra sem telt el kivégeztem a négyoldalas „tudásmérőt”.

Kaptam pár perc szünetet, így Mary-t megkerestem és közöltem, hogy nagyon bizar helyzet van, ugyanis óvodás teszteket kell töltögetnem. Mosolyogva nézett, de válaszolni nem tudott, mert Ms.Lee  a nevemet kiáltotta. Átsiettem a szobába, ahol az asztal egyik végén foglalt helyet, míg én a másikon. Kényelmesen elfértünk mindketten, de kicsit furcsa volt, hogy lesi minden mozdulatomat.

A matek teszt sem okozott nehézségeket, bár nem fejeztem be olyan hamar, mint a magyart, mert lekellett vezetni az egyenleteket, de nem okoztak nehézséget.

Próbáltam nem unott fejet vágni, de mire beadtam azt a lapot is kicsit elegem lett. Szorzások és kilencedikes egyenletek tömegének mondtam búcsút, mikor elrakta a táskájába a papírhalmot.

- Könyveidet már rendezzük, de csak az érettségi tantárgyakéból lesz. A más, kevésbé létfontosságú tantárgyak anyagait kinyomtatva, vagy e-mailben elküldve megkapod.

- Adok pár feladatlapot, amit tölts ki. Nem muszáj holnapra, mert elég sok, de majd mutasd meg őket. Ha jól tudom spanyolul beszélsz – nézett rám, hogy erősítsem meg.

- Igen, de a francia anyanyelvi szinten megy – mondtam szerényen és a lófarkam végét kezdtem el csavargatni zavaromban.

- Hmm, nagyon jó! – elismerő pillantást küldött felém, de a szemem az asztalon tartottam – Holnap hozok neked francia regényeket, hogy a tudásodat a felszínen tartsd! – felírta magának egy papírra, majd folytatta – Spanyol mellett mi volt második nyelved? Vagy az volt a francia?

Megráztam a fejem, és nem akartam belebonyolódni az életem unalmas részleteibe – A német – mondtam halkan.

- Örülök, hogy ezt mondtad, mert remek feladataim vannak – lelkesedése apró mosolyt csalt i belőlem, és néztem, hogy a táskájába nyúlva elővesz egy újabb rakat fénymásolt lapot – Ezeket sem kell holnapra, de a héten legyenek készen – mosolygott, majd a karján lévő drága órára nézett és összevonta a szemöldökét – És le is telt a mai tanulási időd. Mennem kell, de ha valamivel nem boldogulsz, ne csináld meg, megbeszéljük holnap – összeszedte a cuccait, majd mire észbe kaptam volna el is tűnt.

Észre sem vettem, hogy ilyen hamar eltelt az idő, de nem is bántam, hogy vége lett.

A kinyitott ajtó felől finom illatok lengték be a szobát, és a korgó gyomromnak más sem kellett, hogy újra megszólaljon. Lábaim gyorsan szelték a lépcsőfokokat és szinte repültem a konyhába.

- Hmm, mik ezek a csodás illatok? – ültem fel az egyik székre, még a ő csinálta a dolgát.

- Gyros mellett döntöttem, remélem nem baj. Szereted? – pillantott rám.

- Ki nem szereti? – nyújtóztam ki és halványan elmosolyodtam.

- Helyes – visszatért a sült krumplihoz. A pitákat pár perc múlva előkészítette, majd a zöldségekből álló salátát kivette a hűtőből.

Húsz perc múlva jóllakva mentem vissza a „dolgozószobámba”. Nagy nehezen átvittem az összes papírt. Az asztalomra ledobván nagyot csattantak, de nem érdekelt.

Hallottam a földszintről a csörömpölést – ami Mary konyhai hadműveleteit jelentette -, ezért aprót beljebb húztam az ajtót. Számológépet vettem elő, és nekikezdtem a gyerekesen könnyű, de hosszú számításoknak.

A tantárgy szeretete miatt nem kellett másfél óra, mind a hetvenkettő oldal kitöltve landolt az ágyamon.

A folytonos üléstől a hátam elégedetlenkedett, így a német lapoknak már az ágyamon fekve kezdtem neki.

Szokatlanul csendes volt a ház Ryan jelenléte hiányában, de sokkal barátságosabb is.

Fél négy tájban lemerészkedtem, hogy meglessem a ház többi részét is. A nappaliban – amit már nagyon rég kiszúrtam – drágábbnál drágább cuccok sorakoztak. Eddig fel sem tűnt, de volt egy nagyföldszinti ebédlő, amiben legalább húsz ember kényelmesen elfér.

Lent találtam egy újabb vendégszobát, és egy ahhoz tartozó mosdót.

A hátsó ajtó majdhogynem szembe volt a főbejárattal. 

Hála az elviselhetően borús időnek, kimerészkedtem és miután nagyban elkerültem a medencét megcsodáltam mindent.

Ryan – és most már én is – királyi körülmények között él, de attól még folyton gondterheltnek és magányosnak tűnik.

Minden utcán eltávozó autó hangjára összeugrottam, mert azt hittem, hogy Ryan az.

Négy órakörül visszatértem a kuckómba és folytattam a házim. Nem érdekelt, hogy nem holnapra kell, de jobban szerettem megcsinálni azt, amit csak lehet.

Ryan ideges beszélésére felkaptam a fejem. Épp, hogy csak láttam, ahogyan a folyosón elmegy a szobám előtt és dühösen, indulatokkal beszél a vonal túlsó végén lévő személlyel. Sötét farmert és fehér inget viselt.

Este hatig ez ment: Mary próbálta megetetni, de ő csak közölte, hogy nem éhes, majd tovább vitatkozott az ismeretlennel. Miután a tömérdek leckémet visszacipeltem a dolgozószobába, úgy gondoltam, megérdemlek egy forró zuhanyt. Pizsamával a kezembe átsuhantam a szomszéd helyigébe és becsuktam az ajtót.

Levettem a felsőm és a zuhanyhoz mentem, hogy megengedjem a vizet, hogy mire alá kerülök a meleg víz fogadjon. Épp, hogy csak megnyitottam egy erős kéz ragadta meg a csípőm és megfordított, majd a falhoz nyomott.

Ryan. A felismerés oly módon fogott el, hogy be kellett csuknom a szemem, majd újra kinyitni, hogy eltudjam hinni.

- Mi a szar ez rajtad? – fejével a tapasszal leragasztott hegre mutatott. Próbáltam közönyös arcot vágni, de nem nagy sikerrel.

- Nem mindegy? – dühödtem be.

- Nem! Nagyon nem! – válaszán csak a szemem forgattam meg, mire erősebben a falnak nyomott. Magasabb volt nálam, így fel kellett néznem, hogy a szemébe fúrjam az enyémet.

- MI EZ? – kiáltotta.

- Semmi – löktem el magamtól. Bár nem hatotta meg, mert megint csak elém állt.

- Akkor majd én kiderítem – ezzel a karja elindult a tapasz felé. Időben kapcsoltam és nagyot lökve rajta elértem, hogy legyen köztünk távolság.

- Menj ki innen – mondtam tagoltam, remélve, hogy úgy jobban megérti.

- Ez az én házam – vigyorgott gúnyosan.

- Nem érdekel! Menj ki és hagyjál békén! – ordítottam, mire meg sem mozdult. Odamentem hozzá, majd lassan elkezdtem tolni az ajtó felé.

Megkönnyebbülésemre elhagyta a helyiséget, és bezártam az ajtót.

Magamat átkozva, hogy hogyan lehetek ilyen hülye, hogy nem zárkálok be, mielőtt meztelenre öltözöm szálltam be a zuhanyfülkébe és engedtem magamra a meleg vizet.

Minden erőmre szükség volt, hogy ne kezdjek el megont bömbölni, mint tegnap.

Miután végeztem a mosakodással, megtörölköztem és felvettem a pizsamám. Hajam kifésültem, majd összekötöttem a tarkómon. Tudom, hogy nem egészséges folyton így hordani a hajam, de így szeretem.

Megmostam a fogam, majd a habot a kagylóba köpve eltávolítottam.

Kinyitottam az ajtót, mikor valaki elkapta a kezem és egy elkezdett húzni maga után. Megszólalni sem tudtam döbbenetembe, mert nem számítottam arra, hogy vár rá valaki kint.

Egy kék vendégszobába toloncolt be Ryan, majd az ágyra lökött. Még igyekeztem ülve maradni, ő bezárta az ajtót.

- Szopj le – állt elém, bennem pedig negyvenezer villódzó sziréna csendült fel