2016. július 8., péntek

Még élek :D

Sziasztok!

A történetet az ígértek szerint folytatom, csak átviszem Wattpadra. Ez egy nagyon tuti kis oldal, ahol rengeteg történet van. Remélem, hogy ott is olvasni  fogtok engem. A költözködésre azért van szükség, egyrészt, mert így nekem is könnyebb hozzáférni, szerkeszteni, hiszen a mobilomról teszem ezt(ti is letudjátok tölteni a telefonotokra és onnan olvasni), másrészt pedig mostanság nagyon felkapott lett és nagyobb körben szeretném terjeszteni ezt a kis irományomat. Ha véletlen úgy döntök a következő őrüljünk meg korszakomban, hogy már pedig én akkor is visszajövök Bloggerre, akkor időben tudni fogtok róla.
Egyenlőre csak a részeket rakom át, de legkésőbb kedden új rész is érkezik.
Csókolok mindekit, és remélem még találkozunk odaát. 
Természetesen itt is elérhető leszek, de ritkán.
Wattpad linkem

Élvezzétek a nyarat!
Ezer csók: Katherine

2016. május 18., szerda

Important!!! :D

Sziasztok!
Kérlek titeket, hogy nézzétek meg ezt a videót, egyik barátom csinálta és szerintem nagyon tehetséges.
Videó
Új részt az iskola befejeztével hozok(sokat sokszor).
Vigyázzatok magatokra puszi

2015. szeptember 22., kedd

22. Egy ágyban

Sziasztok, kedves olvasóim!

Mint észre vehettétek, kicsit eltűntem.
Feljöttem a blogra tegnap este és meglepődve vettem észre, hogy nagy felfordulást eredményezett az, hogy nem raktam fel új részt szeptemberben.
Mindenkitől elnézést kérek emiatt, de senki ne kezdjen el beolvasni nekem a saját blogomon, hogy mit kellene csinálnom és hogyan!
Ugyanis nem tudjátok a háttért! A szeptemberem eddig maga a pokol. A szüleim bejelentették, hogy elválnak, a múlt héten pedig műtétem volt!
Mindenkitől elnézést kérek, mert nem hoztam a szaftos részeket, miközben a családom hullott szét...
 Remélem, hogy minden kedves olvasóm megértette ezeket a problémákat és mellettem áll!
Na mindegy, nem ezért jöttem fel, hanem, hogy új részt hozzak. Tudom: elcsúsztam az idővel, de nem csak a blogon van életem, hanem e mellett igyekszem év végén sikeresen leérettségizni, nyelvvizsgázni, felépülni(testileg és lelkileg).
Na már most, bocsánat, ha egy kicsit nyers voltam, de rengeteg düh szaladgál bennem két hete..
Ezektől eltekintve, remélem, hogy mindenkinek tetszeni fog az új rész!
Kövit nem tudom, mikor hozom, de ne kövezetek meg, ha nem lesz jövő héten!
Ezer hatalmas csók, nektek, drága olvasóim!
Ui: Jézusom, megvan a +20000 látogatottság! Köszönöm nektek :*
-Kath


*Ryan szemszöge*
Miután ez a cserfes csaj elmenekült a konyhából, nem tudtam mást csinálni csak mosolyogni. Határozottan jobb lett a viszonyunk, mint a kezdetekkor. Bár lehet van ahhoz valami köze, hogy már jó ideje nem rángattam be a szobába, hogy szopjon le. Na, nem mintha tervezném! Legalábbis nem úgy, hogy nem akarja. Egy részem legszívesebben leteperte volna a földre, hogy megmutassa neki, mi is az igazán jó; egy részem pedig csak szerette volna, ha ez a csodaszép lány viszontszeretné.
Mert ez volt az állás: szerettem. Borzalmasan.
Bármely barátom, ha megtudná, mi folyik ebben a házban kiröhögne. Hisz örökbe fogadtattam a legjobb barátommal egy lányt, hogy kedvemre dughassam, most pedig fülig bele vagyok esve, és még a saját ágyamba is beköltöztettem, csak, hogy még közelebb legyen hozzám.
Meg akartam ismerni Jennette életét és utána annak része lenni. És én mindig megszerzem, amit akarok. S most is így lesz!
Eltakarítottam a reggelim maradványát, hogy segítsek egy kicsit Marynek, ha már hétfőn engem is el kell viselnie.
Egy nagy csuprot teletöltöttem teával, és Jennette után indultam.
Meglepetésemre az ágyán ült, a régi szobájában és a földet bámulta. Halkan közeledtem felé, de épp elég hangosan ahhoz, hogy felkapja a fejét.
Átadtam neki a csupor gőzölgő teát, mire meglepetten pislogott.
- Köszönöm - mondta erőtlenül. Tehetetlenségemben lehunytam a szemem, és az ablakhoz sétáltam. Pazar kilátás nyílt az utcára, de a hátam mögött lévő kép, valahogy sokkal jobban érdekelt, így leültem mellé az ágyra. Kicsit megnyugodtam, mikor észleltem, hogy egyáltalán nem ment arrébb. 
- Tényleg át kell költöznöm hozzád? - suttogta. A szívem kifacsarodott reményvesztett hangjától.
- Igen. Az a szoba lényegesen melegebb, mint ez és nem szeretném ha megint beteg lennél. Ne félj, nem fogok rád mászni, se semmi ilyen. Egyszerűen az jobb hely, mint ez. Kérlek, ne erőlködj a beszéddel, hanem írd le inkább. Nem akarom, hogy a hangodnak maradandó károsodása legyen - végigsimítottam a hátán, majd elhagytam a szobát, még mielőtt a szívem kiugrott volna a helyéről.
A szobámba mentem - vagy már inkább a szobánkba - és a földön hagyott könyveket felvéve a polcra kezdtem rakosgatni. Esküszöm, ennyi matekkönyvet életemben nem láttam még együtt. Nem csoda, hogy annyira okos!
Épp, hogy végeztem a pakolással, megjelent az ajtóban.
- De nem fogok veled lefeküdni! - mondta ellentmondást nem tűrően. Elnevettem magam:
- Szó sincs róla - mosolyogtam. A szája széle megrándult, de küzdött az ellen, hogy elnevesse magát.
- Gyere, pihenj le! - mutattam az ágy felé.
- De nem vagyok álmos.
- Viszont én igen - vágtam vissza, és megvártam, hogy bebújjon a takaró alá, majd én is követtem a példáját. 

Este aztán már nehezebb dolgunk volt az alvással, ugyanis délelőtt kialudtuk magunkat, ráadásul az eső is rákezdett, amihez villámok és nagy csattogások társultak.
Valahogy nem tudtam nem észrevenni, hogy akárhányszor csattan egyet a villám, Jennett annyiszor ugrik egyet. Eleinte még szórakoztatónak találtam, aztán már egyre inkább nyomasztónak. Háttal volt nekem, szinte nyakig betakarózva. Pár percig még néztem, reménykedve, hogy kicsit megnyugszik, de mikor ezek nem történtek meg, felkeltem az ágyból, majd az ő oldalára átmenvén, lehúztam róla a takarót.
- Gyere velem! - nyújtottam felé a kezem. Szemei hatalmasra nyíltak, és egyből tudtam, hogy mi jár a fejében - Bízz bennem! - kértem halkan. Nagy sóhajtással felült az ágyon, majd kikerülve a kezem, felállt mellém.
- Mi van? - morcizott.
- Mindig ilyen mogorva vagy éjszaka? - fejem oldalra billentettem.
- Csak ha felkeltenek.
- Hisz nem is aludtál - értetlenkedtem.
- Dehogynem -maga előtt összefonta a karját.
- Gyere már - fogtam meg a kezét, és óvatosan húztam magam után. Ki a szobából, át a folyosón, le a folyosón. Ott kikapcsoltam a riasztót, majd tovább vezettem, egészen a terasz üveg ajtajáig. 
- Miért vagyunk itt?
- Hogy megmutassam, a vihar nem jön be. A villámlás nem fog bántani - búgtam halkan a fülébe. Előttem állt, és pedig mindkét kezemmel a vállát fogtam. 
-Oké. És ezért rángattál ki a meleg ágyból, hogy ezt idelent a fagyásba megmutasd? - nézett rám hátra kérdően.
- Fázol?
- Dehogy...- húzta el a hangját.
- Várj! - átsiettem a nappaliba és az ott lévő pulcsimat gyorsan a kezembe vettem. Ahogy visszatértem mögé, ráterítettem. Jóleső borzongás futott végig rajtam, mikor szorosan összefogta magán.
- Kérlek, ne félj. Belecsapni nem fog a házba. mert levezeti a földbe. Semmi bajod nem lehet idebent, mert a vihar kint van.
- Oké. Köszönöm - villámgyors mozgásából csak annyit érzékeltem, hogy megfordult, és a karjai már körülöttem is voltak.
 

2015. augusztus 21., péntek

21. A nap megkezdődött!

Sziasztok!
Jézusom, el sem hiszem, hogy +18000 oldalmegjelenítésem van ! :) Köszönöm a lányoknak a sok kommentet, ezekért érdemes írni...:) 
Köszönöm mindenkinek aki a közvélemény kutatásban szavazott, sokat segítettetek nekem!
Azért jött később a rész, mint mondtam, mert a gépemet újratelepítették meg ilyen finomságok..
Köszönöm, hogy még itt vagytok nekem! <3
Hálám jeléül jön az új rész!
Ezer csók: Kath :*


*Jennette szemszöge*
Ryan ködös válasza, mi szerint megszegi minden szabályát és nem érdekli semmi, kicsit megdöbbentett és el is gondolkoztatott. Nem igazán értettem, hogy mi a fene folyik itt. Eddig a szobája egy szent hely volt, ahová senki be nem léphetett; én pedig itt fekszem a Ryan ágyában, mintha ez a világ egyik elrendezett dolga lenne...
- Ezt nem értem - közöltem vele a cseppnyi hangommal.
- Nem is szükséges - rándította meg a vállát. Köhögnöm kellett, így a kezem automatikusan a számhoz emeltem, aminek következményeként egy ruha esett le róla. A szemeim egyből megtalálták a véraláfutásos, kikarmolt kezem. Egy pillanatra lecsuktam a szemem, csak, hogy ne kelljen Ryanre néznem. Tudtam, hogy meglátta, sőt ami ennél is rosszabb, talán szemtanúja volt az egész kis műveletemnek. A levegőt hosszan beszívtam, majd mikor a tüdőm már nem bírta, kiengedtem. 
- Raktam rá vizes ruhát az este, remélem nem baj - szólalt meg csendesen.
Válaszul csak megrántottam a vállam.
- Elmondod, miért csináltad ezt? - nem szándékoztam felvilágosítani a múltamról, se semmi másról, így inkább átmentem a szobámba. 
Észleltem, hogy jön utánam, de nem igazán érdekelt. 
A szobámba belépve észrevettem a hatalmas ürességet. A cuccaim nem voltak sehol, ami rendkívül furcsa volt, hiszen ez az én szobám.Összezavarodottságom mellé kétségbeesés társult. Mit csinálhatott a könyveimmel, cuccaimmal?
- Hol vannak a cuccaim? - suttogtam számon kérően.
- A szobádban - magyarázta.
- Hát itt nincsenek! - tártam szét a karom, ezzel is mutatva, hogy minden üres.
- Mert nem is ez a szobád...
- Ne szórakozz velem, Ryan! Hova raktad őket? - kérdeztem dühösen mert már kora reggel felidegesített, mikor volt elég bajom. Alig volt hangom. Fájt a szétkarmolt és véraláfutásos kezem.
- A szobámban. Vagyis a miénkben... - meg sem vártam még befejezi már rontottam is be hozzá, hogy megnézzem valóban ott vannak e a cuccaim. Hát ami alig tíz perccel elkerülte a figyelmem, hogy valóban mindenem ott volt nála; most nem. Agyamban felment a pumpa, mert nem hogy a tegnap éjszaka emlékei beugrottak az emlékezetembe,ezzel együtt a fürdés meg a többi, de, hogy ok nélkül pakolássza a cuccaimat kikészített. Több sem kellett lekaptam a könyveimet a polcról, majd amennyi csak elfért a kezembe, szedtem egymásra. Miután leszakadás közeli állapotba kerültem, visszaindultam az eredeti, saját szobámba. Ryan persze a folyosón elkapta a kezem, majd miután sikeresen elejtettem az összeset, felé fordultam.
- Mit csinálsz? - szikrákat lőtt a szeme.
- Mégis mit, szerinted? Visszapakolok! Mit gondolsz? Csak így átpakolhatsz kedved szerint bármit bárhova. Mert akkor nagyot tévedsz! Semmi jogod nincsen hozzá! - lehajoltam és elkezdtem összeszedni a súlyos könyveket. Ryan leguggolt mellém, és szélsebesen összerakosgatta a könyveket egy csomóba, majd felkapta és visszavitte a "szobánkba"(legalábbis szerinte így hívják).
- Srácok! - hallottam a hangot a földszintről, mielőtt Ryan után mehettem volna - Itt a doktor!
- Jövök! - jött ki immár semmivel a kezében Ryan - a fürdőben, a csap alatti szekrényben vannak kötszerek. Valamivel takard el, addig hozom a dokit! - óvatosan a fürdőszobája felé tolt, majd lesietett.
Megkerestem az említett bútort és fogtam egy adag gézt, majd olyan gyorsan, ahogy csak tudtam rátekertem a pirosra mart kezemre. Rettentően szégyelltem, hogy Ryannek tudnia kell erről. Eddig évekig senki nem vette észre, mert gyesen álcáztam hosszú ujjú pólókkal. A végét begyűrtem a kezem és a géz közé, majd a szobába mentem, ahol már vártak.
Köszönés képen bólintottam, mire a doki megfogta a kezemet és megszorította.
- Mik a panaszok?
- Láza volt tegnapra, ma reggelre pedig elment a hangja - állt meg mellettem Ryan, mintha valamit vizsgálna rajtam.
- Értem akkor megvizsgálom, Ryan, addig szíveskednél kimenni? - miután megszabadultunk Ryantől, megvizsgált, majd kijelentette, hogy vírusos torokgyulladásom van lázzal. Miután kaptam egy rakat receptet, az orvos elment. Még Ryan az udvaron beszélgetett vele, Mary lehívott a konyhába, ahol egy gőzölgő csuprot nyomott a kezembe, majd lenyomott a székre és elém rakott egy tányért, telis tele palacsintával.
- Ezt mért kapom? - pislogtam, ugyanis meglepődtem a kedvességen.
- Beteg vagy, és a betegeket kötelező kényeztetni! - mosolygott.
Nekiálltam a csodás palacsintáknak. Idő közben a nagyfőnök is visszajött, aki nyámmogva falta a saját tányérján lévőket. Mary elszaladt a a mosókonyha felé, így ketten maradtunk.
- Tudod, nagyon mérges vagyok rád - mondtam teljes hangerőmből.
- Mert átraktam a cuccaidat az új szobádba?
- Nem az új szobám - szögeztem le a helyzetet.
- Figyelj, ne erőltesd a hangod! Írd le ha valamit akarsz - tolt felém  egy csomag apró színes lap csomagot. Kérdően néztem rá, hogy mégis, honnan szedte, mikor észrevettem, hogy a szája mellett tiszta málnaöntetes.
Málnaöntet van a szádon és mellette is. -firkáltam a lapra.
Felállt és egy székkel közelebb jött, majd szemrebbenés nélkül közölte, hogy nyaljam le róla.
- Te bolond vagy! - mondtam, pedig megszólalni sem szabadott volna.
- Igazad van! Én fogom lenyalni rólad! - vigyorgott és az öntetbe nyomta az ujját, amivel telerajzolta az arcom. Még mielőtt reagálni, vagy ellenkezni tudtam volna, az ajkai veszélyesen gyorsan közeledni kezdtek a bőrömhöz..

2015. július 17., péntek

20. Furcsa

Sziasztok!
Jézusom, rendkívül sok oldalmegjelenítést és visszajelzést kaptam! Rendkívül jól estek nekem a kedves szavaitok! Igyekszem a mostani részt is úgy megírni, hogy élvezzétek! Bár ez nem lett olyan hosszú és eseménydús, de reménykedem, hogy nem köveztek meg érte...
Hetente hozok új részt, de ha véletlen több rész is becsúszik egy héten, akkor ne haragudjatok ;)
Kiraktam oldalra egy közvélemény-kutatást, és ha van egy fél pillanatotok, akkor kérek mindenkit, hogy kattintson valamelyik válaszra! Köszönöm :)
Kellemes olvasását!
Xoxo, Kath

*Ryan szemszöge*
Jennette már több, mint egy órája elaludt, de még mindig kénytelen voltam abbahagyni a bámulását. 
Érdekes, hogy eddig például sosem tűnt fel, hogy milyen vastagok a csókolni való ajkai. Vagy, hogy milyen aranyos mikor szuszog, esetleg, hogy milyen jól áll neki a kék póló, amit ráadtam.
Most, hogy ott feküdt az ágyamban, ahol eddig még soha senki, rádöbbentem, hogy édesanyámon kívül, ő áll hozzám a legközelebb. És kicsit megrémültem, hogy egyik pillanatban még teljes szívemből utáltam, most meg oda-vissza vagyok érte. De valószínű, hogy már a legeslegeleje óta többet jelentett nekem, mint egy lány, akit csak a szexre használok. 
Jézusom, még le is szopattam vele magam! Hogyan ehetek ekkor balfasz? Soha nem fogja nekem megbocsájtani, nemhogy még kapcsolatot kialakítani velem.
Szeretnék én egyáltalán kapcsolatot? Vele, biztosan...
De még mielőtt folytathattam volna a rózsaszín fellegekben a lebegést, Jennette aranyos szuszogása átváltott nyöszörgésbe, és mire észbe kaptam, már a karját véresre marta. Szélsebesen odasiettem, és szétválasztottam kezeit. Az ágyban elkezdett fészkelődni, de fel nem ébredt. 
Megvártam még a hangja és a mozgásai lecsillapodtak, majd a bal szétcincált karjára vizes ruhát tettem. 
Értetlenül álltam az eset előtt, mert nem értettem, hogy mi történt is az imént. Hirtelen eszembe jutott, hogy van neki egy mackója, így átsiettem érte az ágyába és átvittem neki. Legalább valami volt a kezébe - amire az éjszaka folyamán szükség is volt. 
Lepihentem az ágy másik végére, és szerintem aludhattam is egy kicsit, mert mikor felébredtem, veszélyesen közel voltam Jennettehez. A takaró lecsúszott róla, és miután azt visszahelyeztem az eredeti helyére, különös érzésem támadt. A teljesség érzése. Ott feküdni mellette egyszerre volt csodálatos és rémisztő. Hogyan engedhettem meg magamnak, hogy így érezzek? Na persze, már felesleges ezen rágódnom, mert bekövetkezett. És, hogy őszinte legyek, nem nagyon bánom...
Olyan jól mutatott az ágyamban fekve, hogy azt kívántam, bár örökké itt maradhatna..
De miért is ne? Hisz az én házam! Hirtelen ötlettől vezérelve, besiettem a gardróbba és a cuccaimat rendbe raktam, majd az üres dobozokat lepakoltam a polcokról, majd a lány ruháját kezdtem a helyére rakni. Biztos megfog érte ölni, hogy a cuccai között turkáltam, de semmi más módja nem volt, hogy maradásra bírjam. Mire befejeztem a "költöztetést" erősen kimerültem és leizzadtam. 
Annak elkerülése érdekében, hogy felkeltsem, a folyosó végén lévő egyik fürdőbe bezárkóztam és beálltam a zuhany alá. Megint...
Még a meleg víz végigfolyt a testemen, bekattant egy újabb ötlet, mégpedig, hogy minden cuccát áthozom hozzám. Képzeletben már el is rendeztem a súlyos könyveit a polcokra, a fürdőbeli cuccait pedig a fürdői üres fiókokba. Mikor tiszta ruha ért a bőrömhöz, egyből el is kezdtem a gyilkosságom előtti utolsó cselekedeteimet. Mert, hogy ezek után tutira megöl az biztos...
Hiába pakoltam egész éjszaka, mégsem éreztem magam fáradtnak. Talán az adrenalin tehette. 
Így mikor Mary reggel hatkor megérkezett kiadtam az utasítást, hogy Jennette kedvenc ennivalója legyen a reggeli. Mosolyogva, de még kicsit álmosan nekilátott az előkészületeknek. Közben érdeklődött a kis betegünk állapotáról. Elmeséltem neki, - persze kihagyva az érdekesebb részeket.
Mivel ott akartam lenni, mikor felébred, felbattyogtam a lépcsőn, és leültem az egyik fotelbe, ahol az éjszakám egy kisebb részét töltöttem. Körbenézve a szobán, sokkal otthonosabbnak tűnt, hogy a polcok tele vannak, mint az eredeti félig teli állapotában. Jól cselekedtem.
Hét óra körül halk ásítás hallatszott az ágyból, mire odakaptam a fejem. Álmos fejecske kerül elő a takaró és a párna fogságából, majd a szemei érzékelve a fényt, lassan kinyíltak. Amint felfogta, hogy ez nem a saját szobája, villámgyorsan felült, majd kérdőre vont.
- Hol vagyok? - hangjának durvának és számon kérőnek kellett volna lenni, de ehelyett csak suttogás jött ki a torkán.
- Mi a franc van a torkoddal? - kérdeztem kissé megijedve. Kezét a torkához emelte, majd próbált beszélni, de mindig eredménytelenül.
- Maradj itt, hívom a doktort! - rohantam ki a szobából és tárcsáztam Dr. Hallt, aki megígérte, hogy hamarosan ideér.
A konyhába lesiettem, és megkértem Maryt, hogy egy igazán mézes teát csináljon Jennettnek; és már megint siettem is fel az emeletre, mint valami kilométer hiányos fóka.
Jennette látszólag még mindig nem tudta, hogy hol is van, csak ide oda kapkodta a fejét. 
. Ne aggódj, a doki úton van - dobtam le a telefonom az ágyra.
- Király. Elmondanád, hogy hol vagyok? - suttogta.
- A szobámban - vontam meg a vállam, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- Öööö, de mért is? - érdeklődött nagyra nyitott szemeivel.
- Gondoltam, megszegek minden szabályomat. Nem érdekel már semmi sem...

2015. július 5., vasárnap

19. Mi van velem?

Sziasztok!
+15700 megtekintés van a blogon, így gondoltam, hogy hozok egy izgi részt! :)
Remélem, hogy tetszeni fog nektek! Ez a rész is Ryan szemszögéből játszódik majd.
Köszönöm a kommenteket, nagyon aranyos volt! :3
Azért sikerült ilyen soká hoznom a 19. fejezetet, mert nyaralni voltunk. De most már írok nektek, amennyit csak tudok! 
Kellemes olvasást!
Xoxo, Kath


A bál utáni napok rettentő gyorsasággal teltek, és már azt is vettem észre hogy mindjárt négy óra, és mindjárt vége a munkának. Na, nem mintha bárki parancsolna nekem...
Furcsán hiányzott a Jennette nélküli idő. Vacsorázni együtt szoktunk, már ha vehető annak az, hogy csendben, egymáshoz még véletlenül sem érve esszük az elénk rakott ételt. De ettől függetlenül jó volt, nem egyedül enni, és nem is feszültséggel teli levegőben. Békésen megvoltunk egymás mellett. Akár mint két barát. Kettő nagyon csendes és távolságtartó barát..
Leoltottam az irodai lámpákat, majd fogtam a cuccom, és az ajtó felé indultam.
Pillanatok alatt lent voltam az autónál, és ahogy beültem, már indultam is. Az idő gyönyörű volt, ahhoz képest, hogy erősen ősz volt. A forgalom óriási volt, és szerencsésnek mondhattam magam, hogy kikerültem minden dugót, mire a Völgybe értem.
Lassítottam, aminek köszönhetően észrevettem Jennettet két lány társaságában egy kávézóban ülni.
Nevettek, és örömük nekem is mosolyt csalt az arcomra. Ilyen felszabadultnak ezt a kis csajt még nem láttam. Tetszett, hogy nem azokkal a reményvesztett szemekkel néz. Boldog volt, és valami megmagyarázhatatlan okból én is az lettem ettől. Nem akartam őket zavarni, ezért minél hamarabb elhajtottam onnan, és indultam haza.

Másnap alig hogy beültem a kényelmes bőrszékembe, és dolgozni kezdtem, Mary hívott, hogy Jennette beteg. Azonnal odarendeltettem Dr. Hallt, hogy derítse ki mi is a probléma a szervezetében. Nem is tudtam koncentrálni a munkára, még nem jött a helyzetjelentés, hogy vírusos torokgyulladása van, lázzal. Cseppet sem lettem nyugodtabb, így óránkénti állapotjelentést kértem Marytől, mert sajnos haza nem tudtam menni, mert ma így is hatkor még vacsoramegbeszélésem lesz. Mivel a doktor megparancsolta, hogy a hét további részében pihenjen, így felhívtam a tanárt, hogy ma már nincs rá szükségünk. A felíratott gyógyszereket kiváltattam Maryvel, és mondtam, hogy akármit is kér Jennette, adja meg neki. Most az a fontos, hogy meggyógyuljon, és semmi más.
Fárasztó tíz órás meló, és egy vacsoramegbeszélés után, végre hazafele tartottam. Többször átléptem a sebességkorlátozást, de ez volt a legkisebb gondom. Minél hamarabb otthon akartam lenni.
Nyakkendőmet lazítottam meg, miközben haladtam be a házba. Maryt a konyhában találtam, aki gyorsan elmondta, hogy Jennette nagy nehezen elaludt, majd rohant a ház másik végébe.
Elindultam fel a lépcsőn halkan, mert nem tudtam, hogy az ajtaja nyitva van-e, és nem állt szándékomba felkelteni.
Az ajtó be volt hajtva, és tudva, hogy nem a nyikorgós fajta, löktem rajta a kezemmel.
Az ajtó kitárult, és meg pillantást vehettem az alvó Jennettere. Aranyos szuszogását nem akartam megzavarni, így tovább sétáltam az én szobám felé. A senki más számára nem használható helyiség ajtaját óvatosan becsuktam, hogy még véletlenül se hallja meg a lány a kiszűrődő zajokat. Elkezdtem levenni az inget, és az öltöny többi részét. Mikor egy kényelmes fekete melegítőnadrág és egy szürke póló feszült a testemre, sokkal jobban éreztem magam. Becsuktam a gardróbot, majd a szobámat elhagyva elindultam a  földszintre, hogy lefoglaljam magam valamivel.
Pár perccel később ugyan nem jutottam le a földszintre, de Jennette szobája előtt egész jól elvoltam. A falnak dőltem, majd később lecsúsztam a padlóra. Aranyos szuszogása egy idő után kapkodó lélegzetvétellé, és nyögésekké alakult.
Maryt szerencsémre pont feltartott az emeletre, így mikor odaért hozzám, faggatni kezdtem.
- Miért ad ki ilyen hangokat?
- Éhes vagy? - kérdezte ugyanazon másodpercben, mint én.
- Szóval? - nem tágítottam.
- Magas a láza, és gondolom rosszat alszik. Nem könnyű a jó alvás, mikor 39 fok felett van az ember láza.
- Lázcsillapító?
- Már vett be. De semmi haszna. Az egyetlen ami segítene, egy nagyon hideg fürdő, de hallani sem akart róla. Szóval kérsz vacsorát?
- Miért nem akarja a hideg fürdőt? - értetlenkedtem, bár fordított esetben én sem rajongtam volna tőle.
- Nem tudom. Viszont, én nem tudok ráerőszakolni semmit. Éhes vagy? - kérdezte egyre türelmetlenebb hangnemben.
- Nem, nem vagyok.
- Akkor pihenj le. Én hazamentem, oké?
- Rendben. Jó éjszakát! - megvártam még hív egy taxit, majd ahogy hallottam, hogy az autó elindul, felálltam. Lehet, hogy Mary nem tud ráerőszakolni semmit, de én igen. Egyszerre kettő szabályomat is megszegtem, mikor bementem a szobájába, kiemeltem az ágyból az alvó lányt, majd a saját szobámból nyíló fürdőmbe vittem. Inkább ezt választottam, mint az övét, mert ez jóval nagyobb, így akár két ember is kényelmesen elfér az összes berendezésben.
Felültettem a komód tetejére, és megvártam még annyira magához tér, hogy megtartsa magát. Imádkozni kezdtem, hogy legyen rajta fehérnemű, majd megkönnyebbülten sóhajtottam, mikor észrevettem a szürke darabokat. A bekötött oldalát most akár meg is nézhettem volna, de mégsem vagyok egy akkora seggfej, hogy ilyenekre vetemedjek. Semmi jogom nincs hozzá, így másfelé is tereltem a gondolataimat. Lehámoztam róla mindent a bugyin és a melltartón kívül, a haját magasba csomóztam, majd levettem a pólóm, zoknim, nadrágom. Megint felemeltem a pehelysúlyú lányt, és a zuhanyzó fele cipeltem, és csak reménykedtem, hogy nem veszi észre a növekvő erekciómat.
- Mit csinálsz? - hallottam álmos hangját a nyakamból. Combjait elengedtem, majd megvártam még lekulcsolja rólam a lábait, és megáll saját erejéből. Becsuktam a zuhany ajtót, majd lassan elkezdtem engedni a langyos vizet.
- Levisszük a lázad - mondtam halkan.
- Ne! Ne kérlek, ne! - láttam, hogy menekülni próbál, így megfogtam a derekát és magamhoz húztam. Éreztem, hogy a teste rándul össze az egyre hidegebb víztől.
- Sssss. Ez után rendben leszel. Nem tart sokáig - kezdtem el simogatni a hátát.
- Nee - hangja elhalt mikor a fejét a mellkasomra hajtotta és magához húzott. Ez apró cselekedete meglepett, de jól is esett, hogy végre nem fél tőlem.
Néhány perc múlva elzártam a vizet és hagytam hadd menjen ki a zuhanyzóból. Követtem a komódig, ahol betakartam egy bolyhos kék törölközővel. Szinte reszketett a vizes ruháiban, és ugyan néztem volna még a testét akár évekig, de meleg ruhára volt most szüksége.
- Kimegyek átöltözök, oké, te pedig vedd le a ruháidat, és vedd fel a nadrágot meg a pólót, oké? - megvártam még álmosan bólintott egyet, majd elhagytam egy törölközővel a szobát. Sürgősen magamra vettem néhány száraz göncöt, és indultam vissza a fürdőbe. Kopogtam mielőtt berontottam volna; s mivel egy hangot nem adott ki, bementem. Alulról felvette a nadrágot, de felül még mindig ott virított rajta a csurom vizes melltartó.
- Miért nem vetted le? - kérdeztem, miközben a fogasra felraktam a nedves törölközőmet.
- Nem tudom levenni. Túlságosan fárad vagyok...- mondta rekedt hangon.
Szemei olyan kicsik voltak, hogy kérdésesnek vettem, hogy egyáltalán lát-e velük. Nagyot sóhajtottam, majd felemeltem a komódra, hogy egy szinten legyünk. Elvettem tőle a törölközőt, megtöröltem a hasát és a hátát, majd a melltartó pántokat felül kikapcsoltam. Miután megszabadultam a hátráltató vállpántoktól, belebújtattam a pólóba. A végső, hátsó kapcsokat csak akkor kapcsoltam ki, mikor már minden része fedve volt. Melléraktam a bugyinak, majd felvettem a már szinte majdnem alvó lányt. Majd életem egyik legjobb hibáját követtem el: gondolkodás nélkül befektettem a saját ágyamba.
És ekkor jöttem rá, hogy minden megváltozik, mert szerelmes voltam ebbe a lányba...

2015. június 14., vasárnap

18. Gyengédség

Sziasztok!
Hivatalosan is megkezdődött a nyári szünet, és ennek örömére hoztam nektek egy új részt!
A nyár ideje alatt bevezetem azt a szabályt, hogy minden héten hozok minimum egy új részt! De ha bármi csúszás beütne, akkor feltétlen kaptok róla hírt!
Köszönöm szépen a nagyon nagyon sok oldalmegjelenítést, és fúú le vagyok döbbenve a nézettség számától! Fantasztikusak vagytok!
A mai rövidebb lett, mint általában, de a következők hosszabbak lesznek az új cselekmények által!
Élvezzétek a nyarat kedves olvasóim, hűsöljetek, bulizzatok, és olvassatok! 
Ezer csók, Kath

*Ryan szemszöge*
A szemem egyre nagyobb lett, ahogy megértettem Jennette mondandóját. Az arca lesápadt, szemeiben az utolsó boldogság szikra is kihunyt. Megakartam fordulni, hogy megnézzem magamnak a szüleit, vagy még esetleg beolvassak nekik, de erősen megragadta a karom, ezzel megakadályozva, hogy tovább rontsam a helyzetet.
- Ne! Kérlek! - suttogta, mire válaszul csak megfogtam a kezét, és lehúztam a tánctérről. El akartam innen vinni őt, minél messzebb a szüleitől. A liftet meglátva támadt egy ötletem, így arra kezdtem el őt húzni. Még a liftet vártuk, megragadtam a derekát, és közelebb húztam magamhoz. Látszott rajta, hogy a gondolataiba van merülve, én pedig szerettem volna rajta segíteni. Csak egy baj volt: hogy nem tudtam hogyan kell.
Ilyesfajta problémával eddig nem igazán volt dolgom, a lányokat pedig nem ismertem belülről annyira, hogy tudjam, mit kell csinálni.
A felvonóban csendben maradtam és próbáltam valami életmentő tervet kitalálni.
Meglepően vettem észre, hogy engem is megviselt ez az egész. Tudom, hogy a szülei nem szerették, és beadták abba az ostoba intézetbe, ezzel összetörve a lányuk normál világát.
Jennette helyében én tuti jelenetet rendeztem volna, hogy hadd tudja meg mindenki, hogy a világ legkegyetlenebb szülei a teremben vannak. De ennél ő érettebb, és jobb volt.
Időközben felértünk az irodám szintjére, és óvatosan megragadva a kezét, húzni kezdtem.
Elfordítottam a kilincset, és betessékeltem. A villanykapcsolót feloltottam és a termet világosság lepte el. Az asztalomhoz vezettem és gyengéden lenyomtam a székre. A minibárból kivettem  egy üveg ásványvizet, és felé nyújtottam.
- Köszönöm - mondta alig hallhatóan. Lecsavarta a kupakot és beleivott. Arca kifejezéstelen maradt, és tudtam, hogy ez így nem lesz jó. Magam felé fordítottam a bőrszéket. Leguggoltam, hogy teljes egészében láthassam a lehajtott fejét.
- Figyelj rám! - mondtam neki, de mikor nem teljesítette a kívánságom, megismételtem. Hatalmas szemeit rám emelte, és várakozóan nézett.
- Tudom, hogy ez most nagyon nehéz neked, látni őket annyi idő után... Borzalmas ez az egész. Viszont nem akarom, hogy elrontsa ezt az egész estét. Nem érdemlik meg, hogy lássák a szemedben, mennyire eltörtél.
- Gyűlölöm őket! - szólalt meg, mikor már azt hittem, hogy nem fog.
- Megértelek. Hidd el, hogy most ők is gyűlölik magukat. Látni, hogy a gyermekük felnőtt, lassan okosabb, mint ők, és annyi mindennel jobb, mint ők...
Válaszul csak elejtette egy amolyan "na persze" nevetést.
- Jah, nagyon okos lehetek, ha azt a tesztet sem tudom jól megcsinálni! - felállt és az üvegfalhoz lépett, amin keresztül látni lehetett egész Los Angeles villódzó fényeit.
- Most ugye viccelsz? - túrtam bele a hajamba. - A javító bizottság el van ámulva. Évek óta nem láttam majdnem max. pontos tesztet. Erre jössz te, Zsenikém, és megcsinálod! - felé nyújtottam a vaskos értékelő borítékot. Kihúzta belőle a laptömeget és lapozgatni, majd olvasni kezdte.
- És mi van azzal, hogy elszúrtam? Mert ha jól emlékszem, akkor a miatt vagyok itt! - nézett rám mérgesen. Ohh, a francba! Erről elfelejtkeztem! Na Ryan ebből húzd ki magad sérülésmentesen!
- Tudod, néha hazudni kell a céljaink eléréséhez - vontam meg a vállam. Tudtam, hogy halvány lila gőze sincs arról, miről hadoválok itt neki, de nekem se sok volt...
Épp, hogy csak sikerült elkapnom a felém száguldó kezét, amit a háta mögé húztam, így támadás képtelenné tenni. A bal ökle is lendült, de hasonló képen járt el, mint a társa.
- Tudod, hogy van lábam is, ugye? - elmosolyodtam, majd elengedtem és a szoba túl oldalán lévő zenelejátszóhoz léptem. Ohh, tudom bébi. Egész este csak azokat néztem!
- Ohh, tisztába vagyok azzal, hogy abba a magassarkúba bújtatott, hosszú lábak sok mindenre képesek. De lehetne, hogy az indulataidat fékezed holnapig, és csak utána okozol nyolc napon túl gyógyuló sérülést? - elfojtott egy mosolyt, amit jó jelnek tekintettem. - Ma érezzük jól magunkat! Oké?- rányomtam a lejátszás gombra, majd a világítást kezdtem el állítgatni.
Miután kellően besötétítettem a szobát, felé nyújtottam a kezem.
- Úgy sejtem, hogy valamit nem fejeztünk be odakint - hangom mélysége még engem is meglepett.
   Vonakodva, de a kezembe csúsztatta a vékony ujjait. Közel vontam magamhoz, és szinte egymáshoz tapadtunk. Jennette elengedte magát, nem volt olyan merev, mint lent az első táncnál.Minden porcikánk együtt ringatózott az ütemre, és szinte tökéletes volt. Nem bántam, hogy nem valami utcaszélit hoztam magammal, hisz egy dolog Jennettet ilyen ruhában látni, de az, hogy közben még jól is érzem magam? Ebben eddig nem volt részem. Most nem akartam játszani az idióta szexmániás barmot, aki kihasználva a helyzetet mindenféle mocsokra kényszerít. Nem. Az nem én vagyok. És soha nem is voltam. Az a pár alkalom, amit vele csináltam, és látván a reakcióját bebiztosította, hogy soha többet nem fogok ilyet csinálni.
   A fejét a vállamra hajtotta és úgy táncoltuk végig az egész estét. A lelkem legmélyén mosolyogtam, hisz a szülei felbukkanásán kívül egész jó esténk volt. Nem akartam jelen pillanatban semmi mást, csak táncolni ezzel a zseni csajjal!  Előttünk az angyalok városa pörgős élete lassan kihunyt, de a zene még nem állt meg, így ez által mi sem.

2015. május 17., vasárnap

17. Mert a múlttól nem menekülhetsz

Sziasztok!
Igen, jól látjátok, új rész van! És remélem, hogy senki nem akarja leharapni a fejem, mert ilyen későn hoztam...
Köszönöm a + 13500 látogatást! :3 Egyszerűen fantasztikusak vagytok!
Viszont, hogy a következő 1, 2 vagy 3 hét múlva lesz-e, jelenleg nem tudom megmondani.
Remélem, hogy tetszeni fog nektek és feldobja a lelketeket ezekben a hol hideg, hol meleg napokban!
Ezer csók, Kath



*Jennette szemszöge*
Hála az Égnek, sikeresen letudtam lépkedni a lépcsőről, mindenféle megbotlás nélkül. Tulajdonképpen, már elég jól ment benne a menés, de reméltem, hogy futni nem kell benne..
Ryan észveszejtően nézett ki a rá szabott öltönyben, és ahogy vigyorgott, látszott, hogy igencsak tisztába van a vonzerejével. A telefont visszahelyezte a falra, majd felém fordult.
- Mehetünk? - nyújtotta a karját.
- Igen - mondtam elveszetten, és miközben magamba fojtottam egy hatalmas sóhajt, átkaroltam a jobb karját és elindultunk az ajtó felé.
Udvariasan kinyitotta azt, majd maga elé engedett. Még hallottam, hogy Mary jó szórakozást kíván, majd a hatalmas ajtó becsukódott. Egy fekete BMW parkolt a feljárón, és egy idősebb úr, ahogy meglátott minket, kiszállt belőle, és a hátsó ajtót kinyitotta. Ryan intett, hogy üljek be, majd miután megköszönte a sofőrnek, ő is helyet foglalt mellettem. Az autó lassan elindult, majd ahogy kiért a Völgyből, gyorsult majd felemelkedett a vezető és a hátsó ülés között egy fekete fal, így ketten maradtunk Ryannel. Halkan sóhajtottam egyet, majd kinéztem a lesötétített ablakon.
- Nézd! Tudom, hogy nem jövünk valami jól ki egymással, ami legfőképpen az én hibám; de nem lehetne, hogy ma este nem ellenségeskedünk? Szórakozzunk, mint két barát! - megdöbbenve hallgattam, és közben igyekeztem, hogy magam elé nézzek, és egy érzelem se suhanjon át az arcomon.
- Na, benne vagy? - húzódott közelebb. Nem tudtam, hogy most csak szórakozásból mond ilyeneket, vagy totálisan komolyak a szavai.
- Most csak szívatsz? - néztem felé zavarodottan.
- Nem. Őszinte vagyok. Szeretném, ha nem az ellenségedként néznél rám, még ha olyan is voltam...tudod... - jól tudtam, hogy miről beszél, és szívesen a képébe vágtam volna, hogy mekkora egy idióta, szexmániás, önző seggfej, de nem tettem.
- Jó - mondtam, de az agyam tiltakozott a kimondott szavak ellen.
Az út további részében csendben ültünk és vártuk a megérkezést. Mikor az autó lelassított, majd megállt, Ryan kiszállt és felém nyújtotta a kezét. Tenyerem az övébe csúsztattam és engedtem, hogy kisegítsen a járműből. Az épület előtt jó pár fotós járkált, és amint meglátták a nagyfőnök Ryant, pillanatok alatt körbefogtak minket. Szerencsére néhány jól megtermett biztonsági őr a kordon mögé vezette őket, így szabad utat hagyva nekünk a bejárathoz. Ryan közelebb húzott magához, amint beljebb értünk az épületbe, majd a liftbe.
El kellett ismerni gyönyörű helyet hozott létre Ryan, az elegancia és a drágaság csak úgy sütött minden négyzetméterről.
A lift kettőnknek hatalmas volt, de mégis úgy éreztem, mintha kevés lenne bent a levegő. Mélyeket lélegeztem, de az agyamba folyton csak azok a gondolatok keringtek, hogy vajon mit fognak rólunk írni az újságokban, meg, hogy mit szólnak majd hozzám, és legfőképpen, hogy mit is mond majd Ryan, ha megkérdezik, hogy ki vagyok. Öröm lesz látni a zavarodottságot az arcán, miközben egy frappáns magyarázatot talál ki.
A lift csengetett egyet, majd kinyílt. Belekaroltam Ryanbe, majd az embertömeg felé indultunk.
- Mosolyogj! - mondta kedvesen, és ahogy felnéztem rá, az ajka sarkában mosoly bujkált.
- Szoktam - védekeztem egyből. Válaszul csak elnevette magát, majd a tökéletesen begyakorolt udvarias mosollyal köszöntött mindenkit, aki mellett elhaladtunk.
Megfogadtam a tanácsát, és csekély vigyorra húztam a számat, hogy azért mégse nézzek ki úgy, mint akit ölni visznek.
Főképp a 30-40-es korosztály volt a többségben, és pont ezért furcsa volt, hogy milyen tisztelettel és ámultsággal néztek rá. Főnökük volt, és szerették. A pillantások Ryanről pár másodperc után rám esett, amitől kicsit feszengtem, de mikor elismerő pillantások tömkelege sugárzott felém, még jobban szerettem volna elhagyni a termet, minél előbb.
A hatalmas bálterem fényesebb volt, bármely csillagnál, hatalmas üvegfalai pedig a városra elképesztő kilátást nyújtottak. Miután tényleg mindenki észrevett minket, érezhető volt az égető pillantások. Nem egy csaj ölt volna, csak, hogy az ő párja legyen, de engem hozott kínozni...
Mázlinkra Daniel jött oda hozzánk, és ezzel is elvonva a figyelmet a bámészkodókról.
- Sziasztok! Jennette! Egyszerűen gyönyörű vagy! - üdvözölt tárt karokkal, majd puszit nyomott az arcomra. Ryan keze szélsebesen a derekam irányába húzódott, majd ott is tartotta azt. És miután megkaptam a puszit, szorosan maga mellett tartott, mintha csak félne, hogy az "apám elvenne tőle".
- Köszönöm - mondtam, miközben visszafogtam magam, nehogy valami hülyeséget mondjak.
- Hol a partnered, akiről már annyit hallottunk? - húzta az agyát Ryan.
- Ahj, ne is mondd! Kész katasztrófa! Nekem semmi nem jön össze, indulás előtt leesett a lépcsőről. Most a kórházban gipszelik a lábát! - fogta a fejét Daniel.
Ryan alig halhatóan megköszörülte a torkát gondolom, hogy a barátja szerencsétlenségét ki ne nevesse, de én tisztán hallottam.
- Pár apró percre itt kell hagyjalak titeket, mert beszédet mondok, de hamarosan visszajövök! Elengedte a derekam, és már indult is fel a zenekar melletti mikrofonhoz.
- Nem gondoltam, hogy eljössz ezzel a nagyképűvel! - bökött mosolyogva a fejével a színpadon éppen beszédet mondó barátjára.
- Hát én se - mondtam halkan, de ahogy meghallotta, elnevette magát.
- Hidd el, kölyök! Ryan nem olyan rossz fej, mint hiszed! Ha majd közelebbről megismered, rájössz, hogy egy aranyat ér - pont ez volt velem a baj. Hogy nem akartam megismerni. Túl sok volt, amit csinált velem és még mindig félek, hogy megteszi újra.
A beszéddel ugyan már végzett Ryan, de rendkívül sokan körülvették, hogy üdvözölhessék, vagy dicsérjék az amúgy jó beszédjét. Még engem is megdöbbentett, hogy milyen jól csinálja a dolgát, akárcsak egy profi.
Öt perc múlva visszatér, pont jó időzítésben, mert Daniel a már kiszemelt szőkét megtekintette, és most elindult, hogy zsákmányául ejtse. Halk zene csendült fel, és megannyi elegáns pár a táncparketre sétált.
- Van kedved táncolni? - suttogott bele a fülembe, amitől a hideg is kirázott. Nagyon nyeltem, de nem tudtam válaszolni, így csak bólintottam. Megfogta a bal kezem, és bevezetett a többiek közé.
- Tudsz táncolni? - kérdezte, de válaszra időt sem hagyva a jobb kezét a hátamra fektette, a balba meg az én fehér ujjaimat fogta. Széles vállára tettem a kezem vele egyszerre kezdtem el táncolni. Ryan jól táncolt. Sőt! Nagyon jól. Az irányítás ott volt minden egyes mozdulatában, és egy cseppet sem bántam ebben a helyzetben.
- Nagyszerű beszéd volt! - mondtam halkan a fülébe, ami kb. egy magasságban volt a számmal.
- Örülök, hogy tetszett - mosolygott. Felnéztem a gyönyörű szemébe, de azon pillanatban meg is bántam, mert ő is engem nézett. Elpirulva hajtottam le a fejem, és csak akkor pillantottam fel, mikor a pörgés jött. Időközben elég közel táncoltunk egymáshoz, és ahogy kipörgetett, majd vissza, a köztünk lévő távolság megszűnt. Meglepően jól ment a tánc a magassarkúban, bár meglehet, hogy csak a bokámon lévő csatoknak volt köszönhető. Felnéztem rá, és láttam, hogy cinkosan mosolyog, mire csak megforgattam a szemem, közben pedig mosolyogtam. De már nem kellett szimulálnom a jókedvem, mert már igazi volt. Jól éreztem magam Ryannel, és meglepett az az oldala, amikor nem ordibál. Távolabb húzódtam tőle, hogy teljes egészében láthassam az arcát, de a tekintetem a terem végében álló házaspárra esett. A szüleimre.

2015. április 19., vasárnap

16. Valami megváltozott

Sziasztok!
Köszönöm szépen az ösztönző kommenteket, nagyon jól estek!
Ez, mint látjátok hosszabb és ha engem kérdeztek, érdekesebb is!
Az új rész három hét múlva lesz, ennek az oka, hogy addigra lemennek a vizsgáim.
Remélem, hogy tetszeni fog nektek, és egyre többen jöttök olvasni!
Puszi, Kath



*Jennette szemszöge*
Normális életem megmaradt képzeletei pillanatok alatt elillantam. Agyam felkészítettem a legrosszabbra. Olyan dolgokra, amiket már átéltem, és nem vagyok benne biztos, hogy újra és újra szeretném. Pedig már elhittem, hogy nem csinálja meg még egyszer. De tévedni emberi dolog...
Ahelyett, hogy közelebb lépett volna, inkább hátrébb lépett egyet. Szeme másként csillogott, mint anno, mikor a vendégszobában elégítette ki magát, általam.
- Miért csinálod ezt? - kérdezte haragosan, ám a testtartása megváltozott. Nem volt benne semmi fenyegető, és lassan elkezdte összegombolni az ingét. Minden önuralmamra szükség volt, hogy ne pillantsak oda, de ökölbe szorítottam a kezem, és valahogy sikerült túlélnem a kínzást.
- Mégis mit? - tetettem az ártatlant. pontosan tudtam mire érti.
- Olyan nehéz lenne megengedni, hogy valamit én fizessek, vagy esetleg a kedvedbe járjak?
- Jah, hogy ez az lenne? Bocs, nem tűnt fel! Valahogy nem rémlik, hogy könyörögtem volna, hogy menjünk el, szóval ha engem kérdezel, itt kedvbe járás nincs! - mondtam, kicsit indulatosabban, mint terveztem.
- De azért eljössz, nem? - szemei szinte könyörögtek.
- Igen, el - sóhajtottam, majd elhagytam a szobát. Lábaim remegtek, ahogy kiléptem a szobából; és vártam, hogy mikor ránt vissza, és kényszerít valami olyanra, amit én nem akarok. Meglepő módon ez elmaradt, így villámgyorsan bezárkóztam a szobába, és nekiestem a tömérdek matek házinak.
Másnap, mikor végeztem az óráimmal, a magassarkú cipőben tipegtem le a lépcsőn. Vagy inkább bukdácsoltam...Mary ötlete volt, hogy próbálgassam a benne való menést, bár szerintem ha két hónapig a lábamon lenne, se tudnék normálisan tipegni a platformos szépségben.
Harmadjára indulok le a lépcsőn, de gyanítom, hogy utoljára, mert ki fogom törni a nyakam.
Előre féltem az este miatt. Senkit nem ismerek Danielen kívül, és ez egy csöppet aggaszt. Aztán fogalmam sincs arról, hogy mit kell mondani, vagy úgy általában csinálni az ilyen rendezvényeken. Kétségbeesetten indultam fel a lépcső felétől a szobámig, hogy Tiffanyt zaklassam a kérdéseimmel.
Mivel ez az egész cécó hétkor kezdődik, Mary ötkor egy halom pipere cuccal, hajsütővassal és egy hatalmas flakon hajlakkal jött be. Első gondolatom az volt, hogy kiugrom az ablakon, de rögvest. Nem akartam a kicicomázott királykisasszonyok sorjába beállni ma este, és már egy aranyos kontyot is találtam a neten; amit tökéletesnek találtam az alkalomra. Persze, mikor ezt felhoztam délután Vöröskének, kinevetett. És most itt áll, totál bezsongva és azon tűnődöm, hogy vajon megtudnám-e győzni arról, hogy ha ennyire lelkes, akkor táncikáljon ő helyettem.
- Kezdhetjük? - pakolta le az asztalomról a könyveket az egyik polcra, és teleaggatta sminkekkel, meg minden baromsággal.
- Remélem, hogy nem tervezted, hogy mindet rám kened! - mutattam az elszabadult asztalomra.
- Dehogynem. Társasági esemény lesz, ahol mindennek a legjobbnak kell lenni, szóval ne nyavalyogj, hanem, menj mosd meg az arcod, aztán kezdjük.
Nagyot sóhajtva átszállingóztam a szomszédos helyiségbe, és a parancsnak megfelelően jártam el.
Minden lányos filmben van egy "közös nagyon szupi készülődés" - remélem, az irónia érződik -; ami annyira feltölti a lányokat, hogy a szelet is úgy tudják mozgatni belépésükkor, hogy az a hajukat a megfelelő helyre és oldalra fújja. EZ MIND HAZUGSÁG! Megmondjam, mi az igazság?
Mikor mindenhol húzzák a hajad, érzed a levegőben, hogy még égetik is; a fejeden nyolcvanhat kiló smink van; totálisan nem feltöltő hatású. Sokkal inkább, kimerítő. Mary folyton csacsogott, hogy milyen jól áll ez a szín, meg hogy soha nem volt még a hajam kiengedve, és, hogy milyen hosszú. Én meg csak bólogattam - amit lehet célszerűbb lett volna kikerülni, mert akárhányszor megmozdultam a hajgöndörítő megégette a fejem.
Hat után pár perccel egy kocsi parkolt le a háznál, és nem akartam megemlíteni Marynek, hogy Ryan az, akinek az autója hangját ezer közül is felismertem volna. Túl sokat hallgattam reggelenként, hogy mikor megy el, így berögzült.
Reménykedtem, hogy nem számít arra, hogy azonnal indulhatunk, ugyanis a hajam egyharmada volt csak begöndörítve, még a többi egyenesen terült szét a vállamon.
- Lányok! Bent vagytok? - hallottunk egy halk kopogást, majd Ryan hangját.
- Igen, de ne gyere be! Még nincs kész - intézkedett Mary.
- Oké, csak nyugodtam, van idő. Különben is nem indulunk majd csak egy bő óra múlva.
- Nem hétkor kezdődik? - bukott ki belőlem a kérdés.
- De, csak illik egy kicsit késni - hallottam szórakozott hangját az ajtó túlról.
- Jah, jó - mondtam halkan.
- Na készülődjetek csak, majd találkozunk! - ezzel el is ment. Kisebb jóleső sóhaj bukott ki belőlem.
- Miért utáljátok egymást ennyire? - kérdezte pár perc múlva.
- Nem utáljuk egymást - ellenkeztem.
- Akkor? Mi ez a feszültség köztetek? - az igazat nem mondhattam el neki, így hallgattam arra a mondásra, hogy ha nem tudsz értelmeset mondani, akkor maradj csendben.
Hat előtt pár perccel rám adta a rózsaszín csodát, majd segített belebújni a cipőbe.
 Egész kényelmes lett mostanra, és nagyon érdekes volt, hogy  hiába olyan magas a sarka, a ruha pont a földet súrolta. Párszor körbejártam a szobát, majd belenéztem a Mary által nyújtott tükörbe. Olyan  más voltam...

*Ryan szemszöge*
Az egész nap szinte felesleges volt. Mindenki égett a lázban és rendkívül sokan be sem jöttek ma. Csak a nagykutyák. A báltermet messziről elkerültem, de mikor vitt le a lift a tetőtéri irodámból megcsapott a hangzavar, ami a húszas szinten zajlott. Danielre bíztam, hogy ne rontsa el nekem, fel ne égjek Jennette előtt; na meg nem is értek az ilyen dolgokhoz. A saját ebédszünetemet is meghosszabbítottam, csak hogy ne kelljen az őrültek házába visszamenni, így lebonyolítottam egy ebéd megbeszélést és egy tárgyalást cirka három óra alatt. Hat körül hazajöttem, hogy átöltözzek, meg persze a partneremért. Kíváncsi vagyok, hogy Mary mit tud kihozni Ms. Ellenálok-ból és az eredményre alig bírtam várni. A legelegánsabb öltönyömet vettem fel, és kétszer annyi időt töltöttem, hogy a hajam a megfelelőre csináljam. Mivel fogalmam se volt a ruhája színéről, így maradtam az egyszerű, fekete nyakkendőnél.
A földszinten megszólalt a telefon, és mivel tudtam, hogy senki nem fogja felvenni, ha én nem teszem; elindultam le.
- Halló - szóltam bele, és megálltam a lépcsőhöz közel.
- Ryan? Daniel vagyok! Bocs, hogy nem a másikon hívtalak, csak ez volt hamarabb a névjegyzékbe.
- Nem is te lennél - dünnyögtem, majd hangokat hallottam az emeletről, így kicsit hátrébb álltam, hogy megfigyelhessem mi folyik oda fent.
- Figyelmeztetni akarlak, hogy Angelina lesz a partnerem ma, és jó lenne ha előadnád, hogy mennyit meséltem már róla, jó!?
- Haver, az ég világon semmit nem mondtál róla - értetlenkedtem.
- Tudom, de nem is fogok. Jó nő, partner kellett, ennyi. Megteszed?
- Azt a jó büdös...- káromkodtam e magam, mikor észrevettem Jennettet a lépcső tetején. Maryvel nevettek. Derékig érő haja a legszebb hullámokba ölelte körül angyali arcát. A ruha rajta... Wow.
Igazából most jöttem rá, hogy most láttam elsőnek leengedett hajjal, valamint mosolyogni. És biztos voltam benne, hogy bármit megtennék, és meg is fogok tenni azért, hogy mosolyogni lássam, minél többet. Mert ezért megéri!

2015. április 7., kedd

15. Készülődés

Sziasztok!
Huhh, de rég írtam már. Sajnálom ezt a nagyobb kimaradást, de igyekszem pótolni! :)
Nagyon aranyos üzeneteket kaptam chat-en és face-n is. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy eszem ágában sincs összecsapni a sztorit két részbe, mert terveim vannak még ezzel a bloggal és a történettel is.
Kéthetente jön új, ezt most szeretném leszögezni! 
Ez a mostani kicsit unalmas lesz a következőkhöz képest, de remélem, hogy nem lesz hatalmas csalódás!
Kellemes olvasást!
Ezer csók, Kath

*Ryan szemszöge*
Öt óra alig múlt el pár perccel, én mégis tágra nyílt szemekkel nézek a plafonra. Mióta felkeltem máson sem jár az agyam, csak a bálon. Jennette az égvilágon nem jelentett mást, mint szexuális kielégülést, és azt is csak csekély mértékben. Most mégis csak azon gondolkozom, hogy talán egész jó lesz.Talán jól elleszünk és megfeledkezünk arról, hogy utáljuk egymást. Talán.
Igazából itt nem az utálattal van a baj, hanem, hogy elcsesztem, már a legelején. És ez hiba volt.
Mivel visszaaludni úgysem tudtam volna, felkeltem az ágyból, majd felöltöztem kényelmes tréning nadrágba és egy atlétába. Hangtalanul lesétáltam a földszintre, majd be az edzőterembe.
Az a jó abban, ha az embernek sok pénze van, hogy ami egy átlagos felnőtt számára luxus lenne én azt beépítettem a házamba. Edzőterem, egy belső és egy külső medence. Egy hatalmas szoba, ami elméletileg játék szobának indult, de aztán rájöttem, hogy ha felszerelem minden villogó géppel a szobát, akkor biztos nem indulok el munkába. Szóval inkább úgy hagytam. Majd kezdek vele valamit.
Bemelegítettem, majd emelgetni kezdtem a súlyokat, mindaddig míg a karom el nem fáradt.

*Jennette szemszöge*
Az ébresztőóra csipogása kellemetlenül érintette a csendhez szokott fülem. Így aztán majdhogy nem le is löktem az éjjeli szekrényről. Hülye óra!
Kevesebb, mint fél órám volt elkészülni az első óráig, így egy percet sem lustálkodhattam. Kikaptam egy farmert és egy háromnegyedes ujjú felsőt a szekrényből, majd miután magamra kapkodtam, átsiettem a fürdőbe. A házban csend volt, így arra következtethettem, hogy Ryan már elment. Leöblítettem az arcom, megmostam a fogam, és úton is voltam a konyhába.
- Jó reggelt! - rakott elém egy tányért Mary, amin egy szendvics feküdt.
- Hali. Köszönöm - evés közben az órára pillantottam, és igencsak belehúztam az evésbe.
- Beszéltem Ryannel reggel és azt az utasítást kaptam, hogy vigyelek el délután vásárolni, és ruházzalak fel a bálra - csak a szememet tudtam forgatni - és megkaptuk a fekete kártyát. Vagyis a számla kimerülhetetlen.
- Hát ez csodás - mondtam kedvetlenül.
- Nem örülsz neki? Mármint megvesszük neked a világ legszebb ruháját, és te leszel az este fénypontja - leült mellém és felém fordult.
- Áhh, tudod az ilyenek nem nekem valók. Nem vagyok az a kiöltözős fajta.
- De még lehetsz! - kacsintott rám, és már el is tűnt. Én meg ottmaradtam a gondolataimmal, hogy vajon, mit is akart ez jelenteni.
Miután kikísértük Ms. Lee-t, Mary már hozta is a kabátját.
- Hova készülsz? -adtam a tudatlant, pedig pontosan tudtam.
- Vásárolni, veled. Szóval hozd a cuccod, és induljunk! - kezdett el tolni a lépcső felé. Most már teljesen biztos voltam benne, hogy nem úszhatom meg ezt a bált, akárhogy is próbálkozom.
Felkaptam a táskámat, a kabátom és cipőmmel a kezembe lesiettem. A lépcső aljához leérve leültem a legalsó fokra, és rásegítettem a tornacipőt a lábamra. Mikor felöltöztem, Mary hívott egy taxit, ami elvitt minket a legnagyobb bevásárló központba, amit valaha láttam. Mary vidáman és jó gyorsan sétált be, még én szinte csak vonszoltam magam. A telefonom pittyegett, így kivettem a zsebemből, és megnéztem a bejövő üzenetem.
Remélem, hogy a saját kártyádat otthon hagytad! Én fizetek. Vita lezárva!
Ezt nem hiszem el! Honnan tudja, hogy nálam van a kártyám, és épp most jöttünk be? Bolond ez az ember! Pont ő fog nekem parancsolgatni! Hát persze!
Kikapcsoltam a telefont, hogy még véletlenül se kapjak több idegesítő szónoklatot.
Maryt már el is vesztettem szem elől, így igyekeznem kellett, hogy nehogy elkavarodjak valamerre.
Két órával később még semmit nem vettünk, de a velem tartó vöröske minden kirakatba megállt és kereste a megfelelő ruhát vagy cipőt, vagy tudomisén', hogy mit.
- Mary nem lehetne, hogy be is menjünk valahova?
- Na elkapott a vásárlási láz? - nézett rám csillogó szemekkel.
- Nem. Csak menni szeretnék már haza - magyaráztam rosszkedvűen.
- Még egy darabig nem fogunk, szóval próbáld meg élvezni, oké? - veregette meg a vállam - Gyere, arra láttam egy szép kék ruhát, szerintem fel kellene próbálnod.
Nos, az említett ruha nagyon csinos volt, még tetszett is, csupán a méretével volt baj. Vagyis inkább az enyéimmel. Felpróbálta kettő méretet is, de az egyik kicsi, a másik meg nagy volt.
 - Nah, ez így jó lesz - vakargatta a homlokát Mary, miközben én igyekeztem nem megfulladni a ruhában, mert olyan szűk volt - Jó, vedd le. Aztán keresünk másikat. Várj, segítek! - és el is tűntünk az öltözőben.
Fura módon Mary nem kérdezett semmit, a beragasztott oldalamról, sőt olyan volt, mintha nem is vette volna észre. De én tudtam, hogy észrevette. Mindenki észreveszi...
Mary totál elszontyolodott, hogy nem volt a méretembe, ezért megajánlottam neki, hogy vegyünk egy jégkrémet, így az ősz elején, hátha feldobja. 
Meglepően, engem is feldobott a cukorbomba és már szinte mosolyogva haladtam mellette.
- Ohh, ez a bolt világhírű! Itt biztos találunk neked valamit! - húzott be. A bolt közepén állva, a lélegzetem is elakadt. Már értem, hogy miért olyan híres. Mindenhova, amerre csak néztem susogó, elképesztő színekben pompázó ruhák ezrei voltak. Talán igaza volt Marynek, lehet élvezni fogom.
- Melyik színnél kezdjük? - vigyorgott? Rámutattam egy halvány szürke ruhára. Elismerően nézett, majd kihalászott egyet az én mértemből és betuszkolt az öltözőbe.
Sajnos a próbababán jobban nézett ki, mint rajtam, így ki is húztuk a listáról. Ám a harmadik ruha... Na, az volt az igazi, még ha nem is szeretem a rózsaszínt!
Sajnos, a fizetéséről lekéstem, így nem tudtam odanyújtani a saját kártyámat, mert mire a saját gönceim voltak rajtam, Mary már az üzleten kívül állt.
- Mehetünk?
- Haza? - ragyogott fel az arcom.
- Nem. Szükségünk van egy cipőre is. Valamint egy kis kiegészítőre, a nagyfőnök utasításait követve! Gyere!
Mire hazaértünk leszakadt a lábam és már elegem volt az egész vásárlási mizériából. Ryan a dolgozószobából beszélt valakinek, így feltűnésmentesen be tudtuk vinni a szobámba a megvásárolt dolgokat.
Később aztán mikor bementem oda, ahol dolgozott, hogy visszaadjam a kártyáját és megköszönjem a sok cuccot; kigombolt ingben ült az asztalon. A látványra nem voltam felkészülve, így igyekeztem nem is oda nézni.
- Khm, ezt visszahoztam. Köszönöm, de biztos lehetsz benne, hogy utalást lehet majd észrevenni! - lehajtottam a fejem, és indultam volna ki, de elállta az utat...